Esperesi köszöntő

Esperesi székfoglaló

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

      Régóta Illés története foglalkoztat. Amikor először kértek rá, hogy fogadjam el az esperesi jelölést, legalább gondolkodjam el felőle, bevallom ezer és egy indokot találtam rá magamban, miért nem kell és lehet elfogadnom.
      Életem némely időszakában megtapasztaltam az illési dilemmát. Amikor emberi döntések és döntéseim akadályozták meg Isten akaratának, vezetésének érvényesülését életemben. Isten mindig kedvesen felrázott: Kelj fel... amikor erőtartalékom már nem volt a küzdelemhez, amikor minden energiám elfogyott, akkor mutatta meg az erőm felett álló utat, ami előttem van. Amikor a legkevésbé sem szerettem volna a megszólíttatást, hasonlóképpen szólított, mint egykor Illést: Mit csinálsz itt, Bea? És türelmesen végighallgatta panaszom, mentegetődzésem, indokaim... De elhívásából egy jottányit sem engedett, újra és újra megerősített. Vígasztaló, bátorító szavakat hallhattam emberek szájából, akik igazi angyalok, azaz isteni küldöttek voltak életemben.
      Isten kihívott, elhívott és a hegyre állított. Majd megtapasztaltam, hogy semmiféle szélviharban, földrengésben vagy pusztító tűzben nem találkozhatok vele. Végül halk és szelíd hangját hallhattam. Ez a hang a végtelenül szerető, Krisztust értem feláldozó Atyai hang.

          

      Igen, amikor az esperesi tisztséggel járó feladatokra gondolok ezt a hangot vágyom hallani és bízom abban, hogy általam megszólalhat. Csodás, hogy éppen pünkösd ünnepe előtt került sor a beiktatásunkra. Pünkösd számomra a lehetetlenség lehetségessé válásának kegyelmi pillanata, amikor azt ünnepeljük, hogy a Szentlélek áldása nem ismer határokat, korlátokat, akadályokat.
      Valahányszor Isten a hegyre állít, megmutatja igazi lényegét, megismertet önmagával. Halk és szelíd hangon, mint a szerelmesek- suttogja a fülembe akaratát, útmutatását, a következő célt. S ott fönn a hegyen döbbenek rá, hogy micsoda nagy értéke van az életemben a völgyeknek, a tanulási időszakoknak. Isten nem a hegyeket szaggató szélben és a sziklákat tördelő szélviharban érkezik hozzánk. Nem akkor ismerhető föl, amikor földrengésként inog meg életünk vagy emésztő tűz fenyeget. De mindezek után halk és szelíd hangon megszólal.
       Számomra Isten halk és szelíd hangját Jézus képviseli. Számtalan történetet idézhetnék, most csak néhány pillanatra villantsuk fel a szeretet hangját, ahogy Jézusunk szólt egykor és szól ma is hozzánk:

- Ne félj, ezentúl emberhalász leszel!
- Én sem vádollak téged, menj el, és ne vétkezz!
-Atyám bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!

      Amikor az egyházunkat mindvégig kegyelmesen támogató, a Soproni Egyházmegyét eddigis mindvégig megtartó, róla gondoskodó Istennek adunk hálát, előre is tekintünk. A számtalan kihívásra, megvalósítandó célra, megoldandó problémára és olyan jó, hogy ezzel indulhatunk az új kezdetbe. Halk és szelíd hangon megszólít minket is az Isten. Gyülekezeteket, lelkészeket, presbitereket,  tisztségviselőket, fiatalokat és időseket. Invitál egy-egy feladatra vagy csak hagyja, hogy templomában megpihenjen lelkünk, épüljön hitünk és otthonra leljünk a gyülekezet közösségében.

      Én itt otthonra találtam a beledi gyülekezetben. Megpihent a lelkem ebben a templomban, erősödik hitem és Isten halk atyai szavát szeretném közvetíteni számotokra az esperesi munkámban. Ez  a Szentlélek áldása és az engem kísérő imádságos szeretet nélkül aligha lehetséges.
      A Soproni Evangélikus Egyházmegye gyülekezeteiben is nagy szükség van arra, hogy együtt hallgassuk Isten csendes, szelíd útmutatását. Igyekszem munkámat úgy végezni, hogy lelkészeink érezzék testvéri odafigyelésemet, örömeikkel, problémájukkal bizalommal keressenek. A  lelkigondozás szívügyemmé vált az elmúlt időben. Hálás vagyok azoknak a püspököknek, espereseknek, gyülekezeti tagoknak, minden testvéremnek és kiemelten a Családomnak akik, Isten szeretetteljes hangján szóltak hozzám és ezzel bátorítottak, erősítettek az elmúlt évtizedekben. Amit én kaptam örömmel kamatoztatom és továbbadom.
      Egyházmegyénk, gyülekezeteink jó rendjét, békéjét munkálom és biztosítani igyekezem. A jó rend és a béke, a megnyugvást, a biztonságot hozza,  kialakulhat az alkotó és szeretetteljes légkör ezáltal, ami mindannyiunk vágya és célja. Ebben szeretnék segíteni.
      Gyülekezeteinkben kiemelten hangsúlyos a gyermekekkel, fiatalokkal való törődés. Nos, megint a személyes hála szólal meg: Édesapám kézen fogott minket és elvitt a templomba, lelkészem atyai barátsággal kísérte lépteim, és igen a Mustármag Ifjúsági Közösség lelkészei is segítettek, erőt öntöttek belém.
Isten halk és szelíd hangjának megszólaltatói voltak. Isten azokon az embereken keresztül vezet, akik lehet, hogy nem tökéletesek, de hitelesek, ezért fölerősítették számomra Isten halk, hívó szavát. Keresem azokat a testvéreimet, akik ugyanígy kézen fogják a mai ifjúságot, és fölerősítik számukra Isten szelíd szavát. Így lehetünk mi is útmutatókká fiataljaink, gyermekeink életében. Védve és bátorítva őket. Együtt keressük azokat a lehetőségeket, programokat, egyházi vonzó alkalmakat, amikor  az egész család megtalálja helyét a gyülekezetben.

      E három cél elérése, csak úgy lehetséges, ha személyes és közvetlen kapcsolatot alakítunk ki és ápolunk egymással.
      Esperesi esküm vége így hangzott: „Minden esperesi feladatomat lelkipásztori hűséggel és szeretettel teljesítem. „
  

      Bízom abban, hogy minden testvéremmel megtaláljuk a közös hangot, az egyetértést, a békét.

      Bízom abban -mindennél jobban - hogy Isten végig ott lesz mellettem halk és szelíd hangjával.

 

Ihász Beatrix
A Soproni Evangélikus Egyházmegye esperese